Reykjavík képekben

Sajnos tegnap Irén barátném jól hazament. :(
Úgyhogy úgy érzem, a következő látogatóimat noszogatnom kell, hogy jöjjenek minél hamarabb! Egy-két kép Reykjavíkról, lehet, hogy meggyőzően hat.

Városháza este
Városháza nappal

Fríkirkja este, a tavon úszó/sétáló madarakkal

Kedvenc utcám

Szép időben még Akranesig is el lehet látni

Házak

Kisfilm

Két erasmusos társam, Klaas de Vries és Joaquim Pintó készített egy nagyon aranyos kisfilmet a reykjavíki sétájukról. Megmutatom:

Homesick in Reykjavík from GroenteboerKdV on Vimeo.

A mi utcánk is rá került. :) Ahol látjátok a zöld kocsit parkolni, valami UZ-vel kezdődik a rendszáma.

Klaasék elég ügyes filmeket csinálnak, érdemes megnézni a többit is.

A mi utcánk

Megmutatom, hogy hol lakunk - Anya nagyon kíváncsi volt.

Augusztusi látkép az ajtónkból (házibácsistul)

Most, októberben így nézünk ki. Házibácsink a jól kiérdemelt 2 hónapos vakációját tölti Tenerifén, úgyhogy ő nincs a képen.

Nagyon jó a kikötőben lakni. Igen szeles errefelé, még az átlagos izlandi viszonyokhoz képest is ezt lehet mondani. Minden reggel friss hal, a közelben Izland legjobb tenger gyümölcseit felszolgáló éttermei... Tőlünk 5 percre Nyugatnak a reykjavíki Rózsadomb. Megkérdeztem, hogy miért pont Seltjarnarnes (ez a neve) kerületet választják a legjobb módúak lakóhelyükül. A válasz egyszerűen annyi, hogy ez egy kis félsziget, és egy út visz oda. Azaz, senki nem hajt be ebbe a kerületbe, hacsak nem ott van dolga, vagy ott lakik. Alig vannak autók arrafelé az utakon.

Esja, a helyi (természetesen) vulkanikus eredetű hegylánc nagyon szépségesen tud kinézni. Minden reggel, amikor indulok iskolába, egy pár percet el kell töltenem a csodálatával. Nem lehet könnyen megszokni egy ilyen gyönyörű szomszédot.

Egy szuper finn lánnyal, Jonnával lakom együtt. Svéd nyelvészetet tanul, szóval ő is azok közül való, akik nem nagyon tudják, hogy miért pont Reykjavíkba jöttek Erasmus-szal.
Fantasztikus egyéniség, nagyon jókat bulizunk együtt, de ha arról van szó, nem érezzük rosszul magunkat, ha egy délutánt áthallgatunk együtt. Szerencsém van vele.

Hosszú hallgatás

Ha már a blogszerzőnek 13 (azta!) rendszeres olvasója van, nehezen engedhet meg magának ilyen hosszú hallgatást. Remélem, visszataláltok majd hozzám, most igyekszek mindent bepótolni.

A Reykjavíkban töltött első 2 hetemet beárnyékolta egy igen kellemetlen baleset. Kilenced magammal laktam az első napokban egy kicsiny lakásban, aminek meg is lett a következménye. Az egyik spanyol lány véletlenül elvitte magával a kontaktlencséimet északra, és csak 2 hét múlva tért vissza a fővárosba. Van szemüvegem, de az 2.5 dioptriával gyengébb, mint amilyen a látáshoz szükségeltetne, így közel vakon töltöttem el az első két hetemet. Ez ebből fakadó bizonytalanság-érzet persze erősen rányomta a bélyegét a hangulatomra. Szerencsére, a közlekedésben annyira nem éreztem gátolva magam, mert az izlandi autósok a magyarokkal éles ellentétben már 20 méterrel előbb lelassítanak, ha meglátnak egy gyalogost. Ja, és egy hónap alatt egy dudálást sem hallottam.
Kábé ennyit láttam a városból az első két hétben:


Amint azonban nagy örömömre végre visszakaptam szemem világát, máris egy másik Reykjavíkot ismertem meg. Ez a város is igen furcsa, mint Izland minden szeglete. Mindenfajta város építési koncepciót nélkülöz, aminek van sok nekem nagyon tetsző oldala. A házak elképesztően színesek. Egy utcán belül a szivárvány akár minden színét megtalálhatjuk. Szeretnek helyet adni a művészetnek a tűzfalak nagyobb felületein, emiatt sok ház oldala elképesztő festményeknek feszít vásznat. Nem tudok szabadulni attól a megérzésemtől, hogy az izlandiak minden lehetőséget megragadnak, hogy kifejezzék magukat. A tömegbe burkolózás, és az otthoni, elvonult önkifejezés/megismerés szinte idegen az itteni értékekben.

A világ legkisebb nagyvárosából

Tömény hét áll a hátam mögött. A nyelvtanfolyam végén levizsgáztam izlandiból, 90%-osra sikerült, aminek nagyon örültem. Még utána kéne járnom, hogy ez az eredmény megfelel-e egy alapfoknak. De mindegy, az a lényeg, hogy már kevésbé tudnak eladni Reykjavíkban, a "világ legkisebb nagyvárosában", ahogy Hallgrímur emlegeti.

Szombaton érkeztünk, a sofőrünk készségesen belehúzott, hogy még elcsíphessük a Menningarnótt (=Kultúra éjszakája, http://menningarnott.is/ ) végét. Talán ez a nyár legnagyobb rendezvénye. Reykjavíkba özönlik szinte minden izlandi, hogy egy intenzív kulturális szórakozás után nagy buliban törjenek ki. Talán úgy lehet ezt az eseményt a legjobban magyar rítusmixbe átültetni, ha összeadjuk a Múzeumok Éjszakája programjait (non-stop nyitvatartó múzeumok, koncertek városszerte, stb.), az augusztus 20-ai tömeget, fergeteges hangulatot és tüzijátékot a Szilveszter éj zord időjárásával és idiótára részegedett túristáival. Na ez a Menningarnótt. Gondolom átérzitek, hogy a nyugati fjordok édes magánya és természetközelisége után egy kicsit mellbevágó volt ez az élmény...

Még mindig nagyon hiányoznak a nyugati fjordok és az ottélők. Ha valaki valaha meg szeretné látogatni Izlandot, akkor a nyugati fjordokba mindenképp tanácsolnám, hogy tegyen egy kitérőt. Rabul ejti az embert. Izland nagyon magasztos a maga csodás egészében, de a nyugati fjordokban érezhető a legtöményebben az izlandiság esszenciája. Öt perc séta után se embert, se házat nem lehet látni, nincs más csak a természet és annak szerves része: Te. Nekem nagyon sokat adott Izland több tekintetben is. Azt hiszem, a legértékesebb tanulság mégis a természethez való viszonyom átformálása volt. Rossz szó az átformálás, mert igazándiból úgy érzem, hogy most született csak meg a természeti mivoltom. Eddig sosem sikerült ennyire közel kerülnöm természethez a maga roppant erejével és gyönyörűségével. A nyugati fjordok nem is tanít, hanem inkább tapasztalni hagy. Az izlandiak azt mondják, hogy az ő hegyeik egyáltalán nem veszélyesek, az egyetlen veszély az emberi hülyeség és a saját, hozott erőforrások rossz felmérése. Ezzel mindkét komolyabb kirándulásunkkor szembesültem. Amikor minden lépésért meg kell küzdeni a mind mentális, mind fizikai kimerültséggel, maró széllel, az omló sziklákkal, a fogcsikorgató hideggel, az "áh, 20 perc alatt simán fenn vagyok"-"de már 2 órája mászok felfelé?!" vagy "ennek a hegynek nincs teteje" gondolatokkal, akkor mindent átérzel... nem tudsz még semmit.

Azért lassan kezdek beleszokni a városi életbe is.

Színek

Úton a nyugati fjordok legmagasabb hegyére

A hegy tetejéről


Fjordi "naplemente" az éjszaka kellős közepén


Pink fjords

Augusztus 20-ai ünneplés Núpurben

Ha Izlandon vagy, sokkal égetőbb szükségletnek tűnik az otthoni ünnepek megülése. Kicsit megmagyarázhatatlan, bevallom. De most tényleg: tök messze vagy otthonról, egy vulkán-szirten az Atlanti-óceán közepén? Naná, hogy megülöd augusztus 20-át! Úgyhogy kevés nyüstölés után a núpuri 4 magyar elvonult ünnepelni. A vodkaszagra természetesen megjelentek lengyel barátaink, akik nagyon átszellemülten hallgatták, ahogy a himnuszunkat énekeltük. Ez engem annyira megindított, hogy mindenképp fel akartam írni a táblára, hogy "lengyel-magyar barátság örökké". A helyzetet viccesnek tűnt úgy nehezíteni, ha Karol betűzi lengyelül a csoda-mondatot Bálintnak, akinek a keze munkáját dícsérte az első mondat felkerülte. Erre Karol is felírta a mondat magyar megfelelőját, mire Andrea, a szlovák barátnénk is megjelent, és ki is vette a részét a diplomáciai mérföldkő építésünkből. Ahogy szépen érkeztek meg az emberek a Magyar Buliba, annyiféle verzióban került fel a táblára ki-kitoldogatott kooperáció szellemisége. Libanoni, olasz, szlovák, izlandi, orosz, lengyel és magyar fordításokkal így lett egész a kép: