2009. november 24., kedd

Reykjavík képekben

Sajnos tegnap Irén barátném jól hazament. :(
Úgyhogy úgy érzem, a következő látogatóimat noszogatnom kell, hogy jöjjenek minél hamarabb! Egy-két kép Reykjavíkról, lehet, hogy meggyőzően hat.



Városháza este
Városháza nappal


Fríkirkja este, a tavon úszó/sétáló madarakkal


Kedvenc utcám


Szép időben még Akranesig is el lehet látni


Házak

2009. október 30., péntek

Kisfilm

Két erasmusos társam, Klaas de Vries és Joaquim Pintó készített egy nagyon aranyos kisfilmet a reykjavíki sétájukról. Megmutatom:

Homesick in Reykjavík from GroenteboerKdV on Vimeo.

A mi utcánk is rá került. :) Ahol látjátok a zöld kocsit parkolni, valami UZ-vel kezdődik a rendszáma.

Klaasék elég ügyes filmeket csinálnak, érdemes megnézni a többit is.

2009. október 8., csütörtök

A mi utcánk

Megmutatom, hogy hol lakunk - Anya nagyon kíváncsi volt.

Augusztusi látkép az ajtónkból (házibácsistul)

Most, októberben így nézünk ki. Házibácsink a jól kiérdemelt 2 hónapos vakációját tölti Tenerifén, úgyhogy ő nincs a képen.

Nagyon jó a kikötőben lakni. Igen szeles errefelé, még az átlagos izlandi viszonyokhoz képest is ezt lehet mondani. Minden reggel friss hal, a közelben Izland legjobb tenger gyümölcseit felszolgáló éttermei... Tőlünk 5 percre Nyugatnak a reykjavíki Rózsadomb. Megkérdeztem, hogy miért pont Seltjarnarnes (ez a neve) kerületet választják a legjobb módúak lakóhelyükül. A válasz egyszerűen annyi, hogy ez egy kis félsziget, és egy út visz oda. Azaz, senki nem hajt be ebbe a kerületbe, hacsak nem ott van dolga, vagy ott lakik. Alig vannak autók arrafelé az utakon.

Esja, a helyi (természetesen) vulkanikus eredetű hegylánc nagyon szépségesen tud kinézni. Minden reggel, amikor indulok iskolába, egy pár percet el kell töltenem a csodálatával. Nem lehet könnyen megszokni egy ilyen gyönyörű szomszédot.

Egy szuper finn lánnyal, Jonnával lakom együtt. Svéd nyelvészetet tanul, szóval ő is azok közül való, akik nem nagyon tudják, hogy miért pont Reykjavíkba jöttek Erasmus-szal.
Fantasztikus egyéniség, nagyon jókat bulizunk együtt, de ha arról van szó, nem érezzük rosszul magunkat, ha egy délutánt áthallgatunk együtt. Szerencsém van vele.

2009. szeptember 21., hétfő

Hosszú hallgatás

Ha már a blogszerzőnek 13 (azta!) rendszeres olvasója van, nehezen engedhet meg magának ilyen hosszú hallgatást. Remélem, visszataláltok majd hozzám, most igyekszek mindent bepótolni.

A Reykjavíkban töltött első 2 hetemet beárnyékolta egy igen kellemetlen baleset. Kilenced magammal laktam az első napokban egy kicsiny lakásban, aminek meg is lett a következménye. Az egyik spanyol lány véletlenül elvitte magával a kontaktlencséimet északra, és csak 2 hét múlva tért vissza a fővárosba. Van szemüvegem, de az 2.5 dioptriával gyengébb, mint amilyen a látáshoz szükségeltetne, így közel vakon töltöttem el az első két hetemet. Ez ebből fakadó bizonytalanság-érzet persze erősen rányomta a bélyegét a hangulatomra. Szerencsére, a közlekedésben annyira nem éreztem gátolva magam, mert az izlandi autósok a magyarokkal éles ellentétben már 20 méterrel előbb lelassítanak, ha meglátnak egy gyalogost. Ja, és egy hónap alatt egy dudálást sem hallottam.
Kábé ennyit láttam a városból az első két hétben:


Amint azonban nagy örömömre végre visszakaptam szemem világát, máris egy másik Reykjavíkot ismertem meg. Ez a város is igen furcsa, mint Izland minden szeglete. Mindenfajta város építési koncepciót nélkülöz, aminek van sok nekem nagyon tetsző oldala. A házak elképesztően színesek. Egy utcán belül a szivárvány akár minden színét megtalálhatjuk. Szeretnek helyet adni a művészetnek a tűzfalak nagyobb felületein, emiatt sok ház oldala elképesztő festményeknek feszít vásznat. Nem tudok szabadulni attól a megérzésemtől, hogy az izlandiak minden lehetőséget megragadnak, hogy kifejezzék magukat. A tömegbe burkolózás, és az otthoni, elvonult önkifejezés/megismerés szinte idegen az itteni értékekben.

2009. augusztus 26., szerda

A világ legkisebb nagyvárosából

Tömény hét áll a hátam mögött. A nyelvtanfolyam végén levizsgáztam izlandiból, 90%-osra sikerült, aminek nagyon örültem. Még utána kéne járnom, hogy ez az eredmény megfelel-e egy alapfoknak. De mindegy, az a lényeg, hogy már kevésbé tudnak eladni Reykjavíkban, a "világ legkisebb nagyvárosában", ahogy Hallgrímur emlegeti.

Szombaton érkeztünk, a sofőrünk készségesen belehúzott, hogy még elcsíphessük a Menningarnótt (=Kultúra éjszakája, http://menningarnott.is/ ) végét. Talán ez a nyár legnagyobb rendezvénye. Reykjavíkba özönlik szinte minden izlandi, hogy egy intenzív kulturális szórakozás után nagy buliban törjenek ki. Talán úgy lehet ezt az eseményt a legjobban magyar rítusmixbe átültetni, ha összeadjuk a Múzeumok Éjszakája programjait (non-stop nyitvatartó múzeumok, koncertek városszerte, stb.), az augusztus 20-ai tömeget, fergeteges hangulatot és tüzijátékot a Szilveszter éj zord időjárásával és idiótára részegedett túristáival. Na ez a Menningarnótt. Gondolom átérzitek, hogy a nyugati fjordok édes magánya és természetközelisége után egy kicsit mellbevágó volt ez az élmény...

Még mindig nagyon hiányoznak a nyugati fjordok és az ottélők. Ha valaki valaha meg szeretné látogatni Izlandot, akkor a nyugati fjordokba mindenképp tanácsolnám, hogy tegyen egy kitérőt. Rabul ejti az embert. Izland nagyon magasztos a maga csodás egészében, de a nyugati fjordokban érezhető a legtöményebben az izlandiság esszenciája. Öt perc séta után se embert, se házat nem lehet látni, nincs más csak a természet és annak szerves része: Te. Nekem nagyon sokat adott Izland több tekintetben is. Azt hiszem, a legértékesebb tanulság mégis a természethez való viszonyom átformálása volt. Rossz szó az átformálás, mert igazándiból úgy érzem, hogy most született csak meg a természeti mivoltom. Eddig sosem sikerült ennyire közel kerülnöm természethez a maga roppant erejével és gyönyörűségével. A nyugati fjordok nem is tanít, hanem inkább tapasztalni hagy. Az izlandiak azt mondják, hogy az ő hegyeik egyáltalán nem veszélyesek, az egyetlen veszély az emberi hülyeség és a saját, hozott erőforrások rossz felmérése. Ezzel mindkét komolyabb kirándulásunkkor szembesültem. Amikor minden lépésért meg kell küzdeni a mind mentális, mind fizikai kimerültséggel, maró széllel, az omló sziklákkal, a fogcsikorgató hideggel, az "áh, 20 perc alatt simán fenn vagyok"-"de már 2 órája mászok felfelé?!" vagy "ennek a hegynek nincs teteje" gondolatokkal, akkor mindent átérzel... nem tudsz még semmit.

Azért lassan kezdek beleszokni a városi életbe is.

Színek


Úton a nyugati fjordok legmagasabb hegyére


A hegy tetejéről


Fjordi "naplemente" az éjszaka kellős közepén


Pink fjords

2009. augusztus 25., kedd

Augusztus 20-ai ünneplés Núpurben

Ha Izlandon vagy, sokkal égetőbb szükségletnek tűnik az otthoni ünnepek megülése. Kicsit megmagyarázhatatlan, bevallom. De most tényleg: tök messze vagy otthonról, egy vulkán-szirten az Atlanti-óceán közepén? Naná, hogy megülöd augusztus 20-át! Úgyhogy kevés nyüstölés után a núpuri 4 magyar elvonult ünnepelni. A vodkaszagra természetesen megjelentek lengyel barátaink, akik nagyon átszellemülten hallgatták, ahogy a himnuszunkat énekeltük. Ez engem annyira megindított, hogy mindenképp fel akartam írni a táblára, hogy "lengyel-magyar barátság örökké". A helyzetet viccesnek tűnt úgy nehezíteni, ha Karol betűzi lengyelül a csoda-mondatot Bálintnak, akinek a keze munkáját dícsérte az első mondat felkerülte. Erre Karol is felírta a mondat magyar megfelelőját, mire Andrea, a szlovák barátnénk is megjelent, és ki is vette a részét a diplomáciai mérföldkő építésünkből. Ahogy szépen érkeztek meg az emberek a Magyar Buliba, annyiféle verzióban került fel a táblára ki-kitoldogatott kooperáció szellemisége. Libanoni, olasz, szlovák, izlandi, orosz, lengyel és magyar fordításokkal így lett egész a kép:

Sætur Siggi

Siggi a főnök Núpurben. Az USÁ-ban szerzett diplomát menedzsmentből, amiért sok helyi kérdőre is vonta, hogy mi a fenének neki a nyugati fjordokba business diploma? De Siggi kitartó ember, és tudja mit akar. Az izlandi káromkodások zömének elsajátítását javarészt neki köszönhetjük. Ő az, aki a sokat emlegetett "kék járgányának" letörte a visszapillantóját, mondván a nyugati fjordok forgalmát figyelembe véve, úgysem kell majd sosem előznie.. és ugye egy ilyen jó tükröt egy igazi izlandi még annyi különféle dologra használhat!
Mégis, a legkedveltebb szórakozása az volt, hogy figyelte az arcunkat, amikor a bátyja, Gummi (eddig csak formálisan Guðmundurként emlegettem a blogon) felszolgálja nekünk a helyi specialitásokat. Volt ugye bálna, hákarl azaz rohasztott cápahús, és az utolsó vacsoránkon fincsi birkafejek. Egy rosszul sikerült képen elkaptam a hobbija közben.


Nagyon-izlandi humorral is jócskán meg van áldva.

Gísla Saga

A núpuri házigazdáink igen ki tudnak tenni magukért. Utolsó héten színházi előadásra vittek minket. A híres Gísla Saga színpadi adaptációját néztük meg. A monda a szomszéd falu (Þingeyri) melletti völgyben játszódik. Ha kiviszed magaddal a szöveget a völgybe, még ma is pontosan be lehet azonosítani, hogy a völgy melyik részén történt mi - annyira részletes a leírás. Ha valakit érdekel, ékes ó-izlandi nyelven online is olvasható: http://www.snerpa.is/net/isl/gisl.htm. Bár a ma beszélt izlandi nyelvtudással is simán olvashatóak az 1000 éves mondák. Nem volt náluk nyelvújítás, így szerencsésnek érezhetjük magunkat, hogy a régi nemzedékek remekeit eredeti nyelven is meg tudjuk érteni.

Nyár lévén természetesen szabadtéri volt az előadás. A zuhogó eső csak növelte a drámai hatást.

A színpadon az igen megbecsült Elfar Logi Hannesson, az egyszemélyes darabok nagymestere szórakoztatott minket. Ő a nyugati fjordok egyetlen(!) szem színésze. Persze ez csak hozzátesz a színdarab értékéhez.

Pajtaparti

Dýrafjörðurben (a mi fjordunkban) van egy hagyomány, miszerint augusztus közepén az egyik helyi család tart egy hatalmas bulit a pajtájukban, ahová az összes dýrafjörðuri hivatalos. Szerencsétlenségükre, a buli időpontja már két éve mindig a nyelvtanfolyam idejére esik. Mivel mi is hivatalosan Dýrafjörðurben laktunk, ott volt a helyünk - ezzel a megszokott 50-80 fős tömeget jócskán 100 fölé emelve.
Jó antropológusként hamar érkeztem, hogy még az eredeti bulit is láthassam, mielőtt a núpuri erősítés megérkezik.
A buliban számomra meglepően minden korosztály képviseltette magát. Már nyugdíjba vonult hajóskapitányoktól kezdve a karonülőkig minden korcsoport jelen volt. Egy dolog viszont közös az izlandiakban, és az nem más, mint a lopapeysa.

Lopapeysás anyukák
A lopapeysa pulcsit minden izlandi szívesen viseli, sokan roppant színválasztékkal rendelkeznek belőle.
A pulcsik érdekessége egyébként, hogy lopi-ból kötik, azaz a tipikus izlandi juh gyapjából fonott fonalból. Az izlandi juhok (a jószágzárlat miatt közel 1000 évig nem engedtek be birkákat az országba, így a szigeten egy külön "fajta" fejlődhetett ki - de nem értek hozzá) gyapja igen csuda dolog, ugyanis 2 rétegű. Az egyik féle gyapjúszál hosszabb, mint a másik, így ez egy külső réteget alkot. Ez a réteg sprődebb, jobb a vízlepergető képessége, míg az alsóbb rétegekben rövidebb, jobb melegítő hatású és sokkal finomabb gyapjúszálak találhatók, ezek nagyjából a mi gyapjúfogalmainknak felelnek meg. Ezt a kétféle szálat valamilyen arányban összefonják, és ebből kapjuk meg a lopit.
A lopapeysák mintájukat tekintve nagyon egyszerűek, így jól megfelelnek az izlandi puritán esztétikának. Nem lehet megkülönböztetni, hogy melyik az eleje meg a hátulja. Mondjuk a modernebb szabásúaknak már van zipzár az elejükön, ami jó iránymutató lehet.
Tényleg mindenki hordja őket. Eddig ezt vettem észre, mint az izlandi identitás legerőteljesebb fizikai megnyilvánulását. Mindenhol, még a Laugavegurön (Reykjavík Váci utcája) is a legmárkásabb boltokban is kapható. Az egyetemi mentoromtól (itt buddynak hívják) megtudtam, hogy az igazi izlandi magának köti a lopapeysáját, de azért a városokban persze vásárolni is lehet. A buddy-m anyukáját fogom megkérni, hogy kössön nekem egyet.

Na, de visszatérve a bulihoz. Élőzene ment egész este, a helyi zenésztehetségek sorakoztak fel a színpadra sok-sok izlandi megas-t előadva. Nagyon bájos dalaik vannak, jól táncolhatóak, énekelhetőek még jópár sör után is.
Az asztalokon dekorációként kancsó vízbe tett bokorágak a nyarat, és a természet zöldbe borulását jelképezik. Azt hiszem, a helyi nyír-adaptációt használják, ami Izland egyetlen még vadon is növő "fa"fajtája. A fa egy kicsit túlzásnak hangzik, inkább bokorszerű növényről van szó. Egyébként a Björk női név ennek a bokor/fának az izlandi megnevezése. Nagyon fontos szerepet játszik ez a növény az izlandiak szimbolikus életében.

Három helyivel is táncoltam, és reméltem, hogy majd vezetnek, hátha elsajátíthatom néhány lépését az izlandi "népi" táncnak. Hamar rájöttem, hogy a táncnak a gaman (=mulatság) a lényege, és kevésbé a kötött forma. Nagyon nagy buli volt, fergetegesen éreztük magunkat a mindig nyitott, barátságos és befogadó nyugati fjordiak társaságában.

2009. augusztus 15., szombat

Emberek

Ísafjörður
  • Az első izlandi, aki nem röhögte el magát, amikor izlandiul próbáltam vele kommunikálni
  • Ísafjörður főtere az iskolakezdés előtti utolsó péntek délután

Hlíð
  • Előbb-utóbb minden izlandiról kiderül, hogy vagy fest, vagy ír, vagy zenél, vagy mindet műveli

2009. augusztus 11., kedd

Beszélni fogok Hallgrímurrel!!!

Annyira izgatott vagyok! Ma tudtam meg, hogy 2 nap múlva meglátogat minket Hallgrímur Helgason! Ezt csak úgy minden komolyabb felhajtás nélkül oda vetették nekünk ma, hogy jön. Ilyen nincs! Személyesen fogok beszélni Hallgrímurrel. :D Ááááá! Gyorsan be kéne szerezni egy izlandi nyelvű kiadást a 101 Reykjavíkból, hogy dedikáltatni tudjam. És még ennél is gyorsabban kéne felfejleszteni az izlandimat.

2009. augusztus 10., hétfő

A 2 B

Kipróbáltam két B-s specialitást.

Ettem Bálna húst. Kihagyhatatlannak ítéltem. Egyik ebédre ínyencségnek ezt is lehetett választani. A tipikus izlandi elkészítés szerint kinézetre és szagra májszerűnek kell lennie. Ízre viszont kicsit kesernyésebb és sósabb, állagra pedig rágósabb. Szóval tőlem nem kell a greenpeace-eseknek komolyabban tartaniuk a jövőben.

A másik B a Brennivín, a helyi nevezetes rövid ital. Krumpli az alapja, és állítólag köménymaggal ízesítik. Ebből te csak az alkoholt érzed, de azt nagyon. Pedig csak 37%-os. Az izlandiak néha svarti dauði-nek (=fekete halálnak) nevezik, igen találóan.

Amikor jön a köd

Már csak néhány partraszálló viking feltűnte hiányzik, hogy a régi mondák itt legyenek a jelenben. A többi adott.

A templomunk is igen ember felettivé tud változni.

2009. augusztus 9., vasárnap

Patakhangulat

Helga Guðmundsdóttir

Ő "A Kislány" Núpurben, 5 éves. Ő Guðmundur, a szakácsunk kislánya. Emiatt ugyanaz a "családneve", mint Björknek. Kicsit irigylem.
Nagyon aranyos, igen kedvel minket. Közülünk a kedvence a libanoni 57 éves 15 nyelven (és köztük magyarul is!) beszélő Fádi. Majd egyszer le kell fényképeznem őket együtt. Nagyon virgonc kislány, igazi izlandi, stramm csajszi.

Fjordmászás

Az elmúlt 2 napban nem volt internetünk. Számomra még mindig megdöbbentőnek hat, hogy egyáltalán van néha. Mobilhálózat is van mindenhol, ami kicsit rombolja az Isten-háta-mögöttiség érzetet, viszont túrázáshoz nagyon hasznos tud lenni, ha esetleg valami történik.
Tegnap elmentünk fjordotmászni. Merész vállalkozás volt. Csak 700m magas a hegy, de itt az a vicc, hogy tényleg tengerszintről indulsz. :) Természetesen egy olyan fjordot pécéztünk ki, amire nem vezet semmifajta túraút. Szerettük volna a magunk módján fel és leérni. Felfelé még nagyjából megfelelő utat sikerült választani, a sziklákat leszámítva sima ügy volt feljutni.
Félútról:















Jó hegymászó módjára a "csúcson" otthagytuk üdvözletünket a következő arrajárónak.

A fjord teteje volt talán a legnehezebben járható terep, bár teljesen sík. Minden lépésnél figyelni kell, hogy ne csússzon be két szikla közé a lábad.


Az olasz-lengyel-magyar csapatunk nagy örömére találtunk havat!


A völgyünk

A gyönyörködés és hülyülés után már időszerű volt hazafelé venni az irányt. Fenntről viszont nem egyértelmű, hogy hol lesz a legkönnyebb lejutni. Te mit választanál? :)
Mi végül a képen harmadik "lankát" "választottuk". Közel két órába telt leereszkedni. Ilyen alulról:
Már a leértünk után sem volt egyszerű visszagyalogolni Núpurbe. Át kellett kerülnünk a folyó/patak másik oldalára, ami egy jó alkalmat szolgáltatott a goretexem tesztelésére. Bokáig gázoltam hol a patakban, hol a lápban, és tényleg nem ázott be. Kicsit birtokot is kellett háborítani, és villanypásztorokon átkelni, de megoldottuk. :)
Összességében 11 óra alatt megjártuk. Nagyon jó volt! Elterveztem, hogy az összes közelben lévő hegyet megmászom még a fennmaradó 2 hétben.

2009. augusztus 6., csütörtök

Núpur, ahol élünk

Az elkövetkezendő 3 hétben Núpurben fogok lakni, amely település közel 6 lelket számlál. Meg persze azt a 110 külföldi diákot, aki a nyelvkurzusra érkezett velem együtt.





Úton a nyugati fjordokba

Beszéljenek egyelőre a képek, amiket útközben készítettem. Majd ki-kitoldogatom őket szöveggel. Csak az a gond, hogy túl sok mindent lehet ide írni.