Pajtaparti

Dýrafjörðurben (a mi fjordunkban) van egy hagyomány, miszerint augusztus közepén az egyik helyi család tart egy hatalmas bulit a pajtájukban, ahová az összes dýrafjörðuri hivatalos. Szerencsétlenségükre, a buli időpontja már két éve mindig a nyelvtanfolyam idejére esik. Mivel mi is hivatalosan Dýrafjörðurben laktunk, ott volt a helyünk - ezzel a megszokott 50-80 fős tömeget jócskán 100 fölé emelve.
Jó antropológusként hamar érkeztem, hogy még az eredeti bulit is láthassam, mielőtt a núpuri erősítés megérkezik.
A buliban számomra meglepően minden korosztály képviseltette magát. Már nyugdíjba vonult hajóskapitányoktól kezdve a karonülőkig minden korcsoport jelen volt. Egy dolog viszont közös az izlandiakban, és az nem más, mint a lopapeysa.

Lopapeysás anyukák

A lopapeysa pulcsit minden izlandi szívesen viseli, sokan roppant színválasztékkal rendelkeznek belőle.
A pulcsik érdekessége egyébként, hogy lopi-ból kötik, azaz a tipikus izlandi juh gyapjából fonott fonalból. Az izlandi juhok (a jószágzárlat miatt közel 1000 évig nem engedtek be birkákat az országba, így a szigeten egy külön "fajta" fejlődhetett ki - de nem értek hozzá) gyapja igen csuda dolog, ugyanis 2 rétegű. Az egyik féle gyapjúszál hosszabb, mint a másik, így ez egy külső réteget alkot. Ez a réteg sprődebb, jobb a vízlepergető képessége, míg az alsóbb rétegekben rövidebb, jobb melegítő hatású és sokkal finomabb gyapjúszálak találhatók, ezek nagyjából a mi gyapjúfogalmainknak felelnek meg. Ezt a kétféle szálat valamilyen arányban összefonják, és ebből kapjuk meg a lopit.
A lopapeysák mintájukat tekintve nagyon egyszerűek, így jól megfelelnek az izlandi puritán esztétikának. Nem lehet megkülönböztetni, hogy melyik az eleje meg a hátulja. Mondjuk a modernebb szabásúaknak már van zipzár az elejükön, ami jó iránymutató lehet.
Tényleg mindenki hordja őket. Eddig ezt vettem észre, mint az izlandi identitás legerőteljesebb fizikai megnyilvánulását. Mindenhol, még a Laugavegurön (Reykjavík Váci utcája) is a legmárkásabb boltokban is kapható. Az egyetemi mentoromtól (itt buddynak hívják) megtudtam, hogy az igazi izlandi magának köti a lopapeysáját, de azért a városokban persze vásárolni is lehet. A buddy-m anyukáját fogom megkérni, hogy kössön nekem egyet.

Na, de visszatérve a bulihoz. Élőzene ment egész este, a helyi zenésztehetségek sorakoztak fel a színpadra sok-sok izlandi megas-t előadva. Nagyon bájos dalaik vannak, jól táncolhatóak, énekelhetőek még jópár sör után is.
Az asztalokon dekorációként kancsó vízbe tett bokorágak a nyarat, és a természet zöldbe borulását jelképezik. Azt hiszem, a helyi nyír-adaptációt használják, ami Izland egyetlen még vadon is növő "fa"fajtája. A fa egy kicsit túlzásnak hangzik, inkább bokorszerű növényről van szó. Egyébként a Björk női név ennek a bokor/fának az izlandi megnevezése. Nagyon fontos szerepet játszik ez a növény az izlandiak szimbolikus életében.

Három helyivel is táncoltam, és reméltem, hogy majd vezetnek, hátha elsajátíthatom néhány lépését az izlandi "népi" táncnak. Hamar rájöttem, hogy a táncnak a gaman (=mulatság) a lényege, és kevésbé a kötött forma. Nagyon nagy buli volt, fergetegesen éreztük magunkat a mindig nyitott, barátságos és befogadó nyugati fjordiak társaságában.